Courtney Summers: Éles helyzet

Életem legelső zombiapokalipszises könyvéhez nem tudom megállni, hogy ne írjak egy rövidke értékelést. Nekem már egy-két tovaszálló idézet és az első valahány oldal elolvasása elég volt ahhoz, hogy komolyan érdekelni kezdjen a könyv, így nem is haboztam, mikor megláttam a könyvtárban, rögtön kikölcsönöztem, nehogy valaki más lenyúlhassa, mert már megesett, hogy a szemem előtt vitték el a kiválasztott gyöngyszemet, mert lassú voltam, és hát csak nem keveredek közelharcba egy nyamvadt romantikus kötetért, amiről eleve tudom, hogy úgysem tetszene, és csak azért olvasnám el, hogy ne maradjak ki semmiből, és hogy jól leértékeljem.

Na, azóta sem tudtam azt kikölcsönözni (a negyedét azért sikerült elolvasnom), de most már úgy állok hozzá, hogy le van szarva (már bocsánat). Egyébként Feszülő húr a címe, aminek hallatán valószínűleg sokaknak felcsillan a szeme, mert hát kinek ne tetszene a legújabb, drámától hemzsegő életű tinédzserek romantikus egymásra találása ebben a szörnyű világban, amiben a srácnak meg kell küzdenie testvéreiért. (Itt megjegyezném, hogy ez az egyetlen része a könyvnek, ami tényleg megfogott.)

Viszont eltértem a tárgytól, bocsánat. This Is Not a Test – Éles helyzet. Igazán örültem volna, ha szó szerint fordítják le a címet, de be kell valljam, ez se rossz, hisz átértelmezve tényleg ezt jelenti, ráadásul a műben többször is megszólal a rádióban Adél hangja (istenem, az a Trace mekkora idióta, hogy ilyeneket képes kitalálni), és többször felhívja rá a figyelmet: Éles helyzet… Mindaddig így ment ez, míg ki nem kapcsolták a készüléket.

A szereplők. A legszimpatikusabb szereplő számomra – és ilyet ritkán mondok, de – a főszereplő volt, Sloane Price. Egyrészt már a nevét is imádom, másrészt meg remekül átjöttek az érzései, mindig egyetértettem vele, egy hullámhosszon mozgott az agyunk, szóval vele minden tökéletesen klappolt. Olykor viszont nagyon meglepett. Egyszer meg akar őrülni, aztán hirtelen lesmárolja Rhyst? Szóóóval… furaaa. De pont ez tetszett benne. Egyszerre lassú cselekvő és spontán ijesztő a jelleme. Bár legtöbbször inkább bizarr, beteges, túl sokat ártott már neki a megfertőzött világ. Rhys. Mindig is sejtettem, hogy lesz köztük valami Sloane-nal, de egy picivel azért többre számítottam. Meg szerintem sokat is mondok, ha azt mondom, hogy van köztük valami, mivel még csak abban sem vagyok biztos, hogy Sloane-nak bejön Rhys… vagy fordítva. Ez is elég fura volt számomra, viszont egyúttal meg is könnyebbültem, hogy az írónő megkímélt egy szerelmi drámától, amiktől egyébként kezdek lassan besokallni, bár mostanság kifogtam pár kifejezetten üdítő romantikus könyvet, például az Enigmát és az Ezüsthidat Helena Silence-től, amelyek csitították a bennem növekvő indulatokat a rosszabbnál rosszabb szerelmi szövődmények iránt. Egyébként Rhys jelleme nem igazán fogott meg, pedig szeretni akartam, csak sosem azt csinálta, amit szerettem volna. Grace és Trace és Cary. Azt hiszem, hazugságban éltem, ugyanis én meg voltam győződve róla, hogy a Trace és Cary név lány név. Na, hát, aki velem együtt ezt hitte, orbitálisat tévedett. Én úgy a könyv feléig szépen ebben a tudatban éldegéltem, aztán feltűntek olyan apróságok, hogy a fiú-t mond Sloane Trace vagy Cary helyett. (Egyébként Trace-t sejtettem, hogy fiú, aztán később valamiért biztos voltam benne, hogy lány. Hee?) Ezt túltárgyalva róluk annyit: szörnyen idegesítettek. Hülye viták, hülye, gyáva Harrison, hülye hülye minden. Lassan elegem lett a hazugságokból, egyszer az ikrek mellett álltam (ugyebár Grace és Trace), másszor meg Cary mellett, míg ki nem derült róla, mekkora egy… blaah! Viszont amikor meghaltak azok a bizonyos valakik, akik meghaltak, elejtettem egy-két könnyet, mert azért elég durva volt.

A cselekmény. Lassan indultak be a dolgok, de annál inkább látszott, hogy az írónő mennyire kidolgozta a részleteket, és ügyelt rá, hogy sose essen túlzásba. Érdekesnek találtam, amiket a zombikról megtudtam, bár a The Walking Deadből kiindulva kissé másra számítottam. Amikor viszont beindultak a történések… Na, onnantól kezdve nehéz volt megválnom a könyvtől.

Viszont Mr. Baxter meg menjen a pokolba a szétloccsantott agyával együtt! A második kötetet pedig kérem szépen lefordíttatni. 

Értékelés: 10/8,5